2015. január 4., vasárnap

377. bejegyzés: Madár Móka kihívás - Páva


Amikor jelentkeztem Thimmyke új kihívására egyrészt azért tettem, mert ebből sem szerettem volna kimaradni, másrészt pedig azért, mert ez tényleg hatalmas kihívás számomra. Ilyen témákhoz aztán sokat kell gondolkozni és az alkotás sem olyan egyszerű (nekem). Nem olyan sok fantáziával áldott meg engem a Jóisten, vagyis elég sokkal, de lehetne belőle több is. Szóval jó magasra tettem most magamnak a lécet, hogy belekezdtem ebbe a kihívásba, de az egyszer biztos, ha már én belekezdtem akkor az be is lesz fejezve!!! Szóval ebben a témában elég szerencsétlen manikat láthattok majd tőlem, de azért megpróbálok beleadni mindent. :)

Nos, már az első manimat utáltam. A manikűr összességében nem lett olyan rossz, bár a tollakat 2x festettem újra mire kihoztam belőle ezt is... A kis pávafej meg csak úgy jött, nem hagyhattam ki. :) Igazából azért utáltam, mert maga a színvilága nem tetszett, de felkentem 3 lakkot mire ez lett olyan kicsit pávás, de most így visszagondolva ez egyáltalán nem olyan. :( Na, de mindegy ez már így marad. :)







Nektek, hogy tetszik a mani? :)


8 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena