2017. január 19., csütörtök

713. bejegyzés:Born Pretty Store nyomdalakkok


A Born Pretty Store-os tesztcsomagomba most választottam egy nyomdalakkcsomagot is, ami 6 darabból áll. A karácsony színei vannak benne: arany, ezüst, fehér, fekete, piros és zöld. 
Nos, átfogóan a lakkok 6 ml-esek. A piros, a fehér és a fekete inkább krémesek, de a többi szín csillámos. Az állaguk, az üvegük és az ecsetük is ugyanolyan. Az ecset nekem tetszik, mert széles és így gyorsan fel tudjuk vinni a lakkot a kívánt mintára.
És most mindegyik lakkról szólnék egy néhány szót. :)






A sorban a kedvencemmel kezdenék, a zöld lakkal. Legszívesebben használnám alapnak is, mert nagyon-nagyon szép, de erre nem alkalmas, mert ha felkenem, akkor a szélei összehúzódnak. :/ Fehér, fekete és piros alapon próbáltam ki. Mindegyiken viszonylag jól teljesített. 



Az arany színű is csillámos alapú. Kipróbáltam fehér, piros és fekete alapon. Fehéren kicsit halványabb, de többi színnél szerintem jó az eredmény. 





A következő a sorban az ezüst, ami az aranyhoz hasonlóan icipici csillámokból áll. A színe nagyon szép. Négy színen próbáltam, feketén és sötétkéken jól teljesített, de fehéren és rózsaszínen nem az igazi.




A fehér színű nyomdalakknak már krémes állaga van és ami azt illeti eléggé híg a lakk, ami annyira nem jó pont szerintem, mert könnyen elfolyik és nehezebb szépen felvenni a párnával. Viszont a jó oldala az, hogy feketén és sötétebb színeken is nagyon jól működik. 




A fekete lakkról ugyanazt tudnám elmondani, mint fehér társáról. Nagyon híg sajnos a lakk, így nyomdalakknak nem annyira alkalmas, de alapnak viszont teljesen megfelel.




A piros lakk is ugyanolyan állagú, mint a fekete és a fehér. Ezt is négy színen próbáltam ki. Azt nem tudom, hogy az utolsó pirosason miért, mivel majdnem ugyanolyan, mint a nyomdalakk, de legalább rájöttem, hogy azon nem látszik... :D Emellett feketén sem működik jól.





Ha tetszettek a lakkok, akkor ITT tudjátok megvásárolni őket. Ha pedig használjátok az MFSQ10 kódomat, akkor 10% lejön a vásárlásotok összegéből. :)

6 megjegyzés:

  1. Szuper bejegyzés volt. :)
    Tényleg a zöld a legszebb.

    VálaszTörlés
  2. olyan piros nyomdalakkot ami működik a feketén, már régóta keresek :) ezek közül nekem az arany van meg, azt szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En is, de meg nem talaltam meg. Az arany valoban jol mukodik. :)

      Törlés
  3. Nem rohanok megvenni őket, ennyit más márka is tud. Mindig örülök a teszteknek, csalódtam volna.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena