2015. szeptember 7., hétfő

545. bejegyzés: 52 WNAC - School


Az 52 hetes körömkihívás heti témája az iskola volt. 

Már letudtuk az első hetet és már a másodikba is beléptünk. Nálam már most jelentkeztek az "iskolaundor" tragikus jelei, ugyanis már sikerült is megfáznom elég rendesen. Mellesleg amúgy sem örülök túlzottan most az iskolának, mert idén én is végzős lettem és ez rengeteg gonddal, bajjal jár. Le kell érettségiznem, leballagnom és rengeteg sokat tanulnom. :( Így manikűrömben is azt ábrázolom, hogy mennyire nem örülök ennek, egy szomorú smiley-val a kisujjamon. :D



Read More

544. bejegyzés: Dry brush & aztec


A második manikűrt mutatom most meg nektek, amit a Born Pretty Store-tól tesztelésre kapott BP-L010-es azték mintás lemezzel készítettem. 

A manikűr nem sikerült valami jól, mert a nyomdázást teljesen elrontottam. Nagyon elcsúszott, de mivel ezt leszámítva nekem tetszett a végeredmény így úgy döntöttem, hogy nektek is megmutatom.

Eddig még csak egyszer használtam dry brush technikát, azt is a tavalyi körmös technikák kihívás keretein belül. Az elég pocsékul sikerült, de ez most kivételesen tetszett, amit ennek a manikűrnek az alapjaként csináltam. Szokásosan a középső ujjam és a gyűrűsujjam körmei kapták meg ezt a mintát. Neon rózsaszín, neon sárga, menta zöld és ezüst színeket használtam hozzá. Aztán erre jött a nyomdázás feketével. A többi körmöm sima menta zöld lett és kaptak 2-2 kis neon szegecset. :)









Ha tetszett a lemez, akkor ITT megrendelhetitek. Ha pedig használjátok az MFSQ10 kódomat, akkor 10% lejön a vásárlásotok összegéből. :)
Read More

2015. szeptember 6., vasárnap

543. bejegyzés: Dreamcatcher


Az utolsó tesztelni való Born Pretty Store lemezt mutatom most meg nektek. Ez egy, a nagy lemezek családjába tartozó nyomdalemez, mégpedig a BP-L010-es. 

Ezen a nagy lemezen is huszonegyféle minta van és mind azték témájú. Az első 2 sort a teljes körmös minták foglalják el az alsót pedig a többi nagy lemezhez hasonlóan a kisebbek.

A lemez:

1.sor:


2. sor:


3. sor: 



Én a mostani manikűrömnél a legalsó sorból a második mintát, az álomfogót választottam. Éppen álomfogó lázban égek és raktam kívül szerintem még sokan. A körítés az, amit furcsán alkottam meg ebben a maniban. Az álomfogó a  gyűrűsujjamra került, stamping decals technikával festettem ki. A többi körmöm alapja kék lett és erre szivaccsal felütögettem kétféle glitteres lakkot, ami elég furán mutatott, de nekem tetszett a végeredmény. Remélem nektek is fog! :)










Ha megtetszett a lemez, akkor ITT tudjátok megvásárolni. Ha pedig használjátok az MFSQ10 kódomat, akkor 10% lejön a vásárlásotok összegéből. 
Read More

542. bejegyzés: Born Pretty holo polish #12


A másik tesztelni való lakkot mutatom most meg nektek, amit a Born Pretty Store-tól kaptam.
Szóval, Tátátátáááá bemutatkozik a Born Pretty 12-es számú holografikus lakkja, amit egy csodálatos színnel és hatalmas holografikus tulajdonsággal áldottak meg. Szerintem a Born Pretty Store-ban található holografikus lakkok közül ő sikerült a legszebbre. Habár nem én választottam ki, ez igaz, de nagyon-nagyon tetszik. :)

A legfőbb dolog, ami fontos nálam, hogy árnyékban is imádom. A zöldnek ezt az egy árnyalatát kedvelem úgy igazán. Szóval, ha árnyékban tetszik, akkor mi a hatása nálam fényben, sőt mi több napsütésben?! Hát az állam leesése konkrétan. Imádtam fotózni is, videózni még inkább. Rengeteg kép is készült és elég sokat is teszek a bejegyzésbe, ezért kérlek ne haragudjatok, de remélem ti is annyira fogjátok élvezni a nézegetésüket, mint én! :)

A lakk üvegcséje amúgy 6 ml lakkot tartalmaz, így elég pici az üveg és ezzel együtt az ecset is. Ami zavaró lehet, de meg lehet éppen oldani a felvitelt csak kicsit türelmesebbnek kell lenni. A száradás igazán gyors és két réteg is elég belőle, de a tartósságát annyira nem mondanám jónak. Másnap, amikor kifestettem már a körömvégeim le voltak kopva kicsit.

Árnyékban: 




És a lényeg!
Napfényben:













Ha megtetszett a lakk, akkor ITT tudjátok megvásárolni. Ha pedig használjátok az MFSQ10 kódomat akkor 10% lejön a vásárlásotok összegéből! :)

Read More

2015. szeptember 3., csütörtök

541. bejegyzés: Milk ombre


Már rég ki szerettem volna próbálni a nude és fehér ombre párosítást, amit több helyen is láttam már milk ombre-nak elnevezve, ezért is mertem ezt a címet adni a bejegyzésnek. :D

Nem akartam csak átmenetet csinálni, ezért nyomdáztam rá az új Born Pretty Store-tól tesztelésre kapott BP-L020-as lemezemről. A mintát fehérrel vittem fel, ezért alig-alig látszik, inkább csak a nude részeken. Elég könnyed kis mani lett, de nagyon szerettem. :)








Ha megtetszett a lemez, akkor ITT tudjátok megrendelni. Ha pedig használjátok az MFSQ10 kódomat, akkor 10% lejön a vásárlásotok összegéből. :)
Read More

2015. szeptember 2., szerda

540. bejegyzés: Born Pretty holo polish #9


Újabb a Born Pretty Store-tól tesztelésre kapott dolgot mutatok meg most nektek.
Ez esetben most egy körömlakkról beszélünk. Mégpedig holografikusról, amit úgy veszek észre, hogy egyre többen szerettek és csodáltok, és egyre népszerűbb is. Nos, az én agyacskám és ízlésem inkább a homoklakkoknál ragadt le. A holografikus lakkok ugyanis csak napsütésben szépek. Igaz, akkor nagyon-nagyon elragadóak és könnyen szerelembe lehet esni velük. :)

Igazából ezt a lakkot nem én választottam (és egy másik társáról is lesz teszt később), mert én egy betonlakk szettet választottam ki, de ezt kaptam. Ezért annyira nem felel meg az én ízlésemnek, mert ahhoz túl világos lila színe van. :D Persze nagyon örülök ennek is. :)

Árnyékban: 

A lakk, mint a legtöbb holografikus lakk árnyékban nem olyan szépséges, de amikor fénybe kerül a szájak tátva maradnak és az állak leesnek. Ez a reakció legtöbbször napra kerülésnél esik meg. Velem legalábbis biztosan! 
Az üvegcse 6 ml lakkocskát tartalmaz, az üvege pedig egész találó, de a kupak formája miatt és az ecset icipicisége miatt kicsit nehéz dolog vele szépen festeni. Nagyon kicsike az ecset, vékony is és tényleg icipici. Bár egy ilyen mini lakkba nagyobb nem is férhet bele. A száradási ideje nagyon gyors volt, de kellett belőle három réteg, mert nem fed olyan jól, de én még így is úgy éreztem, hogy nem fedi olyan jól a körmeimet. :)





És most jön a lényeg!!!
Napfényben:














Ha tetszett a lakk, akkor ITT tudjátok megvásárolni. Ha pedig használjátok az MFSQ10 kódomat, akkor 10% lejön a vásárlásotok összegéből. :)
Read More

2015. szeptember 1., kedd

539. bejegyzés: 52 WNAC - Elegant


Az 52 hetes körömkihívás heti témája az elegáns körmök.
Azért választottam ezt a hétre, mert az évnyitón valami ilyesmiben kell megjelennem. 

Rögtön tudtam, hogy francia manikűrt fogok csinálni és azt is, hogy klasszikus fehéret, de sokáig nem tudtam eldönteni, hogy milyen legyen a gyűrűsujjam. Aztán fogtam a nyomdalemezeimet és a BP-L020-as csipkés lemezről kiválasztottam ezt a mintát. Aztán, hogy feldobjam a vonalak metszetéhez mindenhová raktam egy kis kövecskét. :)



Read More

538. bejegyzés: Körmös technikák kihívás - Celluxos


Újabb kihívást indított Thimmyke útjára. Mindig kitalál valami szupit és ezzel segít nekem az alkotgatásban. Most is ezt tette és megszületett a fejében A körmös technikák kihívás.

Mindig is csodáltam ezeket a körömfestéses technikákat, de soktól tartok, mert félek, hogy nem sikerül vagy ilyesmi. Az első téma a celluxos körmök voltak. Ettől is mindig tartok, ugyanis túl türelmetlen vagyok ahhoz, hogy megvárjam míg megszárad az alap így az egészet el is rontom.. De most fél napot(!) vártam a száradásra és no lám sikerrel jártam. Én a cellux szó alá mindent odaképzeltem, ami ragasztós, így a díszítőcsíkjaim után nyúltam. Régóta izgatják a fantáziámat ezek a szteppelt vagy nem is tudom milyen körmök. Műkörmökben láttam eddig inkább, de tudtam, hogy így is meg lehet valahogy ezt csinálni. Igaz nem lett olyan szép, de olyan hatású lett.

A manikűrt úgy készítettem el, hogy az alapra fölragasztgattam a díszítőcsíkokat aztán ráfestettem egy jó vastag réteg matt fedőlakkot, aztán gyorsan lehúztam a szalagokat. A hátránya ennek a manikűrnek az, hogy nem használhatunk rá fedőlakkot és így nem olyan szép a hatás. A gyűrűsujjamon stamping decals technikát alkalmaztam, kicsi kis holografikus rózsákat készítettem rá. :)




Read More
Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena