2014. június 27., péntek

196. bejegyzés: Júniusi körömkihívás - Három szín


Már az utolsó előtti témánál tartunk a júniusi kihívásban. Ami azt is jelenti, hogy mindjárt vége júniusnak pedig még csak most kezdődött. :(
A mostani témára 3 színből kellett készíteni manit, alig használt lakkokból. Én sötétlilából, narancssárgából és fehérből készítettem. Ez a fehér lakk hatalmas szerelem számomra, mert már nagyon régóta kerestem olyan fehér lakkot, ami jól fed.. És tessék. Ezt a lakkot csak úgy gyorsan a kosárba dobtam látván, hogy fehér, mert a másik fehér lakkom elfogyott. Aztán amikor tegnap este kipróbáltam leesett az állam, mert ez a lakk ugyanis már 1! rétegben szinte tökéletesen fed. És ez nem más, mint a lora új kollekciójának fehér lakkja és mindössze csak 200ft-a került. Tuti elmegyek majd abba a 100-as boltba és veszek még belőle, nehogy elkapkodják mindet. :)
A narancssárga lakk, amit használtam egy Moyra lakk, amit inkább csak lakkok keverésére használtam még, mert nagyon rosszul fed. Bár a mostani maninál használtam egy fehér alapréteget és így szépen mutat. A lila lakkot pedig nem tudom, miért nem használtam még annyira.. Mondjuk egyszer ráöntöttem a szőnyegre, mert selejtes a kupakja és a kupakjánál fogva kiesett a kezemből.. Egy rémálom volt eltüntetni a szőnyegből úgy, hogy anyu észre ne vegye :OO Azóta nem nagyon merek még hozzáérni sem.. :/
A körmeim lefényképezése előtt belenyúltam a mutatóujjamba.. nézzétek el nekem. :( Amúgy ezek a képek most egyben fényképezőgép próbák is, mert úgy fényképezőgépet kaptam. :3






4 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena