2015. május 27., szerda

476. bejegyzés: Gyakorlás


A hosszú hétvégén, amíg itthon voltam és volt szabadidőm, akkor gyakoroltam egy kis körömfestést a Born Pretty Store-tól kapott körömmargarétámon. Na jó, kifestettem az egészet úgyhogy most szerintem vennem kellesz egy másikat. :D Összesen 20 kis műköröm van rajta, így 20 manit festettem. Sok van közöttük, amelyikről azt gondolom, hogy nem sikerült jól vagy ilyesmi, de azoknál az ötlet a lényeg.Igazából mind sikerülhetett volna jobban is, bár rendes körömfestésen egész más lenne. Az én icipici körmeim után meg nagyon furik voltak ezek a nagy műkörmök. De ezt is meg kell szokni. :) Az internetről réges-régóta gyűjtöm a manikűrös inspirációs képeket az én kis "ELKÉSZÍTENDŐK!!!" mappámba és voltak, amiket már régóta szerettem volna megfesteni, így most ezeket a kis körömmargarétámon kíséreltem meg megalkotni. Mindegyik körömhöz csak ecsetet, pontozókat, körömlakkot és szivacsot használtam.
A bejegyzés végére tartogatok egy kis cukiságot is! :3



Hableány: Az átmenethez használtam 2 Lovely Baltic sand lakkot az nr. 6-os sötétkéket és az nr. 3-as zöldes színűt. A két lakk közé még a szivacsra kentem az AVON Sequined turquoise lakkját is. Aztán fekete lakkal és egy vékony ecsettel megfestettem a pikkelymintát. Engem teljesen egy hableány uszonyára emlékeztet. :)
Hello Kitty: Mindenképp szerettem volna a Hello Kitty fejecskét is megpróbálni megfesteni. A körmeimre is terveztem már nagyon régóta, de aztán mindig elfelejtődött. Az alaplakk a Lora express finish 14-es rózsaszín lakk. A Hello kitty fejecskéjéhez használtam fekete lakkot és fehéret, (amik minden manikűrnél ugyanazok, a fekete a Lovely gloss like gel nr. 34-es, a fehér pedig a Lora express finish 97-es) a masnihoz az ADEN mini lakkok közül a 88-as-t, és az orrához a Da Vinci 155-ös sárga lakkot.  
Rózsaszín szív: Ilyen manikűrt viszont már csináltam a saját körmeimre is, azt ITT nézhetitek meg. Bár ott kaviárgyöngyöket használtam a szívecske kontúrjaként itt viszont csak fehér lakkot.. Az alaplakk pedig egy rózsaszín Glamour lakk. :)
Mozaik szív: Ezt a mozaik szív megoldást már réges -rég találtam valahol és mentettem le a mappámba. A színek tetszettek meg nagyon benne leginkább. Az ezüst lakk, amit használtam a Lora express finish 04-es, a neon sárga pedig a Lovely Butterfly nr. 2-es. :)



Leopárd: Ilyet is tök régóta karok körömre is csinálni, de végül mindig másfélét készítettem. Amúgy is a leopárdminta és állatminták szerelmese vagyok körmök terén. Az alap nude lakk a Lora express finish 16-os, a barna és a piros lakk is Glamour, az arany pedig a Miss Sporty quick dry 312-es lakkja.
Aloha: Ez az egyik kedvencem lett a körmök közül. Tuti meg fogom csinálni a saját körmeimre is. Az alap az fekete lett és erre festettem ki a formákat fehérrel, aztán a fehér részeket színessel. A virágban a narancsos szín az Essence the matt 185 - Candy crush lakkja, a közepén a lila lakk pedig a Lora express finish 10-es, a virág porzója pedig kék színű, ez a lakk a Lovely summer trend nr. 6-os. Felül a zöld lakk pedig a Sissi 32-es. :)
Kutyus: Valamikor még Hajnailka oldalán láttam egy ilyen kutyusos manit és onnan mentettem le. Nos, hát az a köröm sokkal kisebb volt és sokkal jobban mutatott rajta ez a minta.
Pasztell virágos: Az átmenethez 4 színű lakkot használtam: lilát (Lora express finish 10), kéket (Lovely summer trend nr. 6.), zöldet (Sissi 32) és rózsaszínt (Lora express finish 14). Ezt úgy csináltam, hogy pöttyöket raktam a lakkokkal a körömre és folpack-al elegyengettem. Aztán fehér lakkal és vékony ecsettel ráfestettem a virágokat. :)



Indák: Ez a körmöcske nagyon egyszerű volt, csak 2 lakkot használtam hozzá és egy vékony ecsetet. Az alaplakk a Lora express finish 16-os. :)
Szerelmesek az éjszakában: A köröm alapja egy 3 lakkból (sötétlila: CR 5, világoslila: Lora express finish 10, kék: S-he 507) álló átmenet, erre használtam egy rétegben egy glitteres fedőlakkot a Da Vinci 4-es lakkját. A többihez pedig már csak egy fekete és egy piros lakk (Glamour), na meg egy ecset és egy pontozó kellett.
Minion: Minion-os manit már készítettem kettőt is, de egyikben sem ilyen részletesen és csak a pofijukat. Mivel nekem pici körmeim vannak, így még sokkal nehezebb lenne. A köröm alapja egy fehér lakk, Azután meghúztam a körvonalakat és kifestettem a figurát. A sárga lakk, amit használtam a Da Vinci 155, a kék pedig az Essence 158-as if i were a boy lakkja.
Buborékfújó kislány: A köröm alapja itt egy két lakkból álló átmenet (sötétlila: Da Vinci 402, rózsaszín: Glamour), erre jött a Da vinci 4-es glitteres fedőlakkja. Aztán a kislányt megfestettem ecset és pontozó segítségével és erre megint jött egy réteg a Da Vinci lakkból. :)



Cseresznyevirág: Ilyen manit már készítettem egyszer a Manikűrvadászon belül, ezt ITT nézhetitek meg. Az alap annál a maninál mentaszínű volt, de ennél a Sissi 32-es zöld lakkja kapta ezt a feladatot. A másiknál a virágok is fehér és narancs színűek voltak, de itt viszont rózsaszín a Lora express finish 14-es és a Glamour lakkjával. 
Szerelmes cicák: Szerintem sokan találkoztatok már az interneten ezzel a manikűrrel. Nos én csak ezt a körmöt festettem meg belőle. Készítettem egy francia alapot (pedig nem annak készült igazából) a Galmour rózsaszín és a Da Vinci 4-es lakkjával. Aztán fogtam egy pontozót, egy vékony ecsetet, na meg egy fehér és egy fekete lakkot és megfestettem a cicusokat. :)
Afrikai naplemente: A manikűr alapja itt is egy átmenet (bordó: LaJemme 1309, narancs: Essence 109 Off to miami!) , bár itt nem látszik, mert a nap eltakarja az egész narancs részt. Aztán megfestettem a napocskát a Da Vinci 155-el, aztán a fát és a talajt is feketével. 
Spongebob: Na jó, ezt teljesen nem így képzeltem el, amikor nekifogtam.. Elég szerencsétlen lett és szerintem nem is igazán hasonlít, de mindenki felismerte szóval ez az egy nyugtat.. :D Még soha nem próbáltam Spongebob-ot megfesteni, de muszáj voltam már. Majd talán, ha kicsit ügyesebb leszek és fejlődtem megpróbálom ismét. A Da Vinci 155-ös lakkot használtam hozzá is először ezzel festettem meg a fejét, aztán a szemeit fehérrel , kékkel (Essence 158-as if i were a boy) és feketével pontozó és ecset segítségével. Aztán jött az orra és a szája na meg az a két narancs színű vonal, ami teljesen elrontja az összképet. :D



Éjszaka: Személy szerint nekem ez a kedvencem az összes közül. Nem is tudom, talán azért, mert azt gondoltam, hogy nem leszek képes rá, hogy megcsináljam. Pedig nem is volt annyira nehéz. Lapos ecsetet használtam hozzá. Először készítettem egy 3 színből való átmenetet (sötétlila: Da Vinci 402, világoslia: Lora express finish 10 és kék: Lora express finish 08). Aztán fogtam a lapos ecsetet és megfestettem a vizet. Használtam hozzá sötétkéket (DaVinci 400), világoskéket(Lora express finish 08) és fehéret is. Aztán az eget kicsit elegyengettem még az ecsettel és megfestettem a holdat is fehérrel. És már csak a fa és a talaj volt hátra, amit vékony ecsettel és fekete lakkal csináltam.
Trópusi naplemente: Ez nagyon egyszerű volt. Készítettem egy átmenetet narancs (Essence the matt 185 - Candy crush) és citromsárga (Da Vinci 155) lakkal. Aztán már csak a pálmafákat kellett megfestenem. 
Vintage: A manikűr alapja a Lora express finish 16-os lakkja. Azután megfestettem a rózsákat a Galmour rózsaszín lakkjával és egy fehér lakkal, aztán a rózsák leveleit az AVON sequined turquoise lakkjával. :)
Neon zebra: Na ő az utolsó! A manikűr alapja fehér és ezen egy rétegben a DaVinci 04-es glitteres fedőlakkja. Erre festettem zebramintát 4 neon lakkal: rózsaszín: Lovely blutterfly nr. 3., zöld: Glamour, sárga: Lovely Blutterfly nr. 2., piros: Glamour


No, és a végére beígért cukiság. Nemrégiben kiscicáink születtek. Van köztük egy nagyon édes, amit megtartok magamnak, a többi 2 kis tüneménynek már van gazdijuk. Amikor kint fotóztam a körmöket jött velem, mert felmászott a hátamra és nem tudtam leszedni.. Nem akarta elengedni. Amikor leültem pedig már elengedte és átmászott az ölembe, aztán ott elbóbiskolt és elaludt, de aztán jött a mami és elvitte a többiekhez. :)






Nektek melyik a kedvenc körmötök? :)




16 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon dúrva! :O minden egyes mani egy remekmű, komolyan! Tudtam hogy jól festesz, de, hogy ennyire..! *-* mennyi idő volt egy-egy minta megfestése?
    A legeslegkedvencebbeim pedig ezek lettek: hableány, leopárd, aloha, indák (na ő aztán nagyon profi lett!) ,szerelmesek az éjszakában, afrikai naplemente és az éjszaka. Még mindig le vagyok nyűgözve! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon orulok, hogy tetszenek! :) Azert a remekmuvektol nagyom messze allnak meg. Sok ilyet kell meg gyakorolnom, hogy tokeletes legyen. :) Hu, hat az nagyon valtozo, mert volt amikor tobbet csinaltam egyszerre. De ugy 15-30 perc alatt szerintem mind meglett. :)
      Kb. ugyanazok a kedvenceink. Nagyon orulok, hogy lenyugozhettelek! :3

      Törlés
  2. All of them are so perfect <3 i like the mermaid tail the most <3 and little kitty is so so cute :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank you so much! I'm glad you like them! <3

      Törlés
  3. Ámulok és bámulok, mennyire ügyes vagy!:) Nekem az indás és a naplementés körmök tetszenek a legjobban, de a többi is eszméletlen szuper!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen! :))
      Annyira nagyon orulok, hogy tetszenek! :3

      Törlés
  4. Az a cica <3 tündérke, szépek a körmök, jó ötleteid vannak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen! Nem igazan az en otleteim voltak, mert majdnem mindet inkabb csak masoltam. :)

      Törlés
  5. A naplementésből pont ugyanolyat csináltan múltokor én is :D nagyon szép mind, a cica pedig ennivaló :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szupik ezek a naplementes kormok, nekem is tetszenek! Koszi! :)

      Törlés
  6. Pasztell virágos, indás, cseresznyevirágos. :) A kiscica és a mamija pedig nagyon vagány. ;)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon kis cukker cirmó, milyen cuki már, hogy megy a fekete! mamája mellett. :D
    És persze a margaréta is szép lett. :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena