2015. május 21., csütörtök

469. bejegyzés: Born Pretty Store gyöngyök TESZT


Pontosan egy hónapja én is kaptam egy üzenetet a Born Pretty Store-tól, hogy $15 értékben választhatok 3-4 terméket, amit elküldenek nekem tesztelésre. Természetesen belementem a dologba, mert miért ne, meg már sok bloggernél láttam, hogy őket is felkérték. 
Szóval, kiválasztottam 4 terméket, amire szükségem volt, vagy régóta szerettem volna, vagy csak nagyon tetszett. Az egyik, ami a kedvencem azok ezek a kis félgyöngyök. Nagyon tetszettek már régóta, rendelni is szerettem volna, de aztán mindig elfelejtődött. Most viszont kiválasztottam őt az egyik tesztelni valónak.
3 méretben vannak a kis tégelyben. Van nagyon-nagy, közepesen nagy és nagyon kicsi méretben. Nekem valahogy mindenképpen ebbe a virágos és rózsaszín világba illettek bele ezek a kis gyöngyök, ezért egy ilyen manikűrben próbáltam ki őket. A gyűrűsujjamra tettem mindegyik méretből. Egy nagyon-nagyot, 2 közepes méretűt és kicsiket is. A nagyon nagy és a közepes méretűek is nagyon elállnak a körömtől. Kicsit furcsa volt, de nekem nem okoztak gondot. Sőt igazán tetszett is, hogy ilyen kis 3D-sen hatnak és bele sem tudnak akadni semmibe, mivel sima a felületük. Igaz, hogy a manikűr csak 2 napig volt a körmömön, de ez idő alatt egy gyöngyöcskét sem hagytam el.
Szóval, összességében meg voltam elégedve a termékkel. Nem volt vele gondom. Valakinek talán zavaró lehet, hogy ennyire kiállnak a körmökből, de akinek ez nem okoz problémát az nyugodtan rendleje meg. :)







Ha megtetszettek a kis gyöngyök, akkor ITT tudjátok megrendelni.
Az MFSQ10 kóddal pedig 10% lejön a vásárlásotok összegéből. :)





2 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena