2015. szeptember 1., kedd

538. bejegyzés: Körmös technikák kihívás - Celluxos


Újabb kihívást indított Thimmyke útjára. Mindig kitalál valami szupit és ezzel segít nekem az alkotgatásban. Most is ezt tette és megszületett a fejében A körmös technikák kihívás.

Mindig is csodáltam ezeket a körömfestéses technikákat, de soktól tartok, mert félek, hogy nem sikerül vagy ilyesmi. Az első téma a celluxos körmök voltak. Ettől is mindig tartok, ugyanis túl türelmetlen vagyok ahhoz, hogy megvárjam míg megszárad az alap így az egészet el is rontom.. De most fél napot(!) vártam a száradásra és no lám sikerrel jártam. Én a cellux szó alá mindent odaképzeltem, ami ragasztós, így a díszítőcsíkjaim után nyúltam. Régóta izgatják a fantáziámat ezek a szteppelt vagy nem is tudom milyen körmök. Műkörmökben láttam eddig inkább, de tudtam, hogy így is meg lehet valahogy ezt csinálni. Igaz nem lett olyan szép, de olyan hatású lett.

A manikűrt úgy készítettem el, hogy az alapra fölragasztgattam a díszítőcsíkokat aztán ráfestettem egy jó vastag réteg matt fedőlakkot, aztán gyorsan lehúztam a szalagokat. A hátránya ennek a manikűrnek az, hogy nem használhatunk rá fedőlakkot és így nem olyan szép a hatás. A gyűrűsujjamon stamping decals technikát alkalmaztam, kicsi kis holografikus rózsákat készítettem rá. :)




24 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik! Érdekes ötlet. (-: Sajnos, nekem sincs türelmem, fejben jól elképzeltem egy manit, de épp emiatt nem jött össze, felszedte a cellux az alatta lévő lakkot. \-: Második nekifutásra meg aláfolyt a lakk, így aztán feladtam, és egy egyszerűt készítettem......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orulok, hogy tetszik! Hat en is jartam mar igy joparszor. A lenyeg, hogy meg kell varni, hogy jol megszaradjon. Ehhez kell turelem sok. Aztan jol ratapasztani a szalagot es a celluxot, hogy ne folyhasson ala. Es a harmadik, hogy miutan lefestetted gyorsan huzd is le a celluxokat meg mielott szaradasnak indul, mert akkor felhuzza a cellux a lakkot is. :)

      Törlés
  2. Hű de jól néz ki, szuper lett! Nem találkoztam még ilyen hatású körmökkel, de bejönnek :)

    VálaszTörlés
  3. Csodás lett! Milyen lakot használtál alapnak? Olyan szép a színe :)

    VálaszTörlés
  4. Ez brutális *-* Nagyon gyönyörűséges lett :)

    VálaszTörlés
  5. A rózsák gyönyörűek lettek. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ötletes a matt-fényes kombó. :) Csinos lett. :)

    VálaszTörlés
  7. Imádom, nagyon tetszetős lett :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena