2015. július 21., kedd

515. bejegyzés: Summer N.C. - Tropical


A nyári körömkihívás mostani témája a trópusi körmök.
Nem szerettem volna pálmafákat festeni, mert már a könyökömön jön ki és eléggé unalmasnak vált számomra a festése is már. Szívesen nézegetem másokon, de hogy megfessem már megint, arra nem akartam kényszeríteni magamat, mert semmi kedvem nem volt ilyesmihez. Így maradtak a trópusi virágok. A színes virágos körben már alkottam egy hasonlót, de abban a virágok voltak színesek a háttér pedig fekete. Most pedig fordítva. Amikor azt is festettem nem szerettem volna kifesteni színessel a fehér virágalapot, mert nagyon tetszett úgy, de mivel a téma SZÍNES virágok voltak így megtettem. 
Így ebben fordulóban most az alap színes. Szivaccsal vittem fel 4 színt fehér alapra. Elég furcsácskán összemosódtak mivel a színek világoszöld, neon sárga, pink és egy világoskék voltak. Amikor ezzel készen lettem fogtam a vékony ecsetemet és egy fekete lakkot és nekiálltam. Aztán ez sült ki belőle. Személy szerint nekem ez most nagyon tetszett. Ritka, amikor így meg vagyok elégedve egy manikűrömmel. Talán azért is tetszik ennyire, mert nem gondoltam, hogy képes vagyok rá, hogy így megfessem, de sikerült és ez boldoggá tesz. :)




16 megjegyzés:

  1. Beautiful flowers ;-) I like your nail art! ;-)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett...majd kiestem a számon,annyira csodálkoztam,amikor elolvastam,hogy KÉZZEL csináltad... *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen! :)
      Oh, azert annyira nem lett jo, bar most egy kicsiket en is buszke vagyok magamra, hogy igy sikerult. Nem gondoltam, hogy fog. :D

      Törlés
  3. Gyönyörű lett nagyon tetszik!! Én papagájt festettem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom! Oh, az nagyon kreativ otlet, eszmbe sem jutott volna. :))

      Törlés
  4. Tényleg nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
  5. Húú ez nagyon szép lett, csodásan megfestetted! Minden elismerésem :)

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű lett! Jogos a boldogság, büszkeség, remélem jó néhány napig csodálhattad a körmeiden, gratulálok! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen! :)
      Csak egy napig hordtam, mert masnap mentunk nyaralni es masra festettem. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena