2015. július 8., szerda

498. bejegyzés: A nyár színei - Ibolya


A nyár színei kihívás mai színe az ibolya.
Nem tudom, hogy eltaláltam e a színt, csak fogtam egy lila lakkot, amit olyasminek gondoltam és köré kigondoltam, ami épp az eszembe jutott. Kéket kívánt a szemem a lila mellé és álomfogót is nagyon szerettem volna már nyomdázni, mert akkoriban jött meg a BP Ethnic style lemezem és még nem avattam fel ezt a mintát.
Szóval álomfogó és ombre lett. Igazából helyet kap benne ugyanolyan mértékben ez a kék szín is, de nekem így tetszett. Az álomfogókba került még egy kis ezüst is. És a két kezemen felcserélődik a lila és a kék szerepe. :)
Amúgy viszonylag hosszú életű volt a mani, mert 3 napot töltöttünk együtt. Nem tudtam alkotni, mert nem töltöttem itthon azt a hetet, így már csak akkor szedtem le, amikor nagyon zavartak a körömvégi kopások, bár nem sok volt, csak a körmeim szélén néhány helyen, de nem tudom elviselni, ha már egy kicsit is kopott. :)





És itt megnézhetitek az elkészülés menetét és a használt dolgokat :)




20 megjegyzés:

  1. Szuper a manikűr és a videó is! Mennyi meló van egy ilyen videóval? Sok időt elvesz a készítése?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom! :)
      Eleinte nagyon sokaig tartott az elso nehanynal amig osszeraktam, de mar minden megy lazabban. Megszerkesztem gyorsan a kepeket, aztan mar csak be kell rakosgatni oket a programba es osszrvagni a kis videoreszeket. :)
      Eleg idoigenyes olyan 1-1,5oranak mondanam. Aztan meg utana a mentes az eleg lassu folyamat, de azt mar nem szamolom ide. :)

      Törlés
  2. Tetszik, nagyon kis légies-könnyed hatása van! Szép! :)

    VálaszTörlés
  3. De jól néz ki*-* A videó is szuper lett!^^

    VálaszTörlés
  4. Jajj, ez nagyon szépséges manikűr lett! ^^

    VálaszTörlés
  5. Annyira csini lett! nagyon tetszik. :3

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena