2016. január 1., péntek

620. bejegyzés: Manikűr összefoglaló 2015



A 2015-ös év a blog életében elég jó volt. Immár 68-an vagytok rendszeres feliratkozók. Ennek nagyon örülök. Boldog vagyok, hogy vannak emberek, akiknek tetszik, hogy ezt csinálom. És nagyon szépen köszönöm a sok-sok hozzászólást és a szép szavakat! Őszintén szólva én is szeretem a blogot vezetni és remélem sokáig fogom még szeretni és nem okoz majd terhet. Bár előreláthatólag az elkövetkezendő fél évben nem találkozunk olyan sűrűn majd a blogon, mint eddig, mert elég mozgalmas dolgok várnak rám. Érettségi, felvételizés, ballagás és egyebek.. De ahogy tudok igyekszem itt lenni. Kihívásokat sem vállaltam be eddig erre az időszakra. És eddig mindig kihívások szerint alkottam a manikűröket. Most egy kicsit szeretném a saját, kihívásoktól eltérő ötleteimet megvalósítani. 2015-ben rengeteg kihíváson részt vettem. Szinte mindegyiket, ami megjelent a magyar blogvilágban. És nagyon élveztem mindet egytől-egyig. Most a múlt évbeni manikűrjeimből szeretnék nektek egy "kis" válogatást mutatni. Azokat a manikűröket tettem ide, amiket szerettem, tetszettek, vagy csak simán emlékezetesek. Elég sok van, mert ez az év manik szempontjából elég termékeny volt. :)


Január elején kipattant a fejemből egy ötlet. Egy egész évet átölelő kihívás, amit 52 hetes kihívásnak neveztem el. Egész évben alkottam rá a manikűröket. Ezen kívül folyt még a Januári kihívás, a Madár Móka kihívás, a Tél színei kihívás és a Csajos filmek kihívása is. És a Manikűrvadász 2. szülinapi fordulója is lezajlott.


Februárban csatlakoztam egy Instagramos kihíváshoz, aminek Random Nail Art Challange volt a neve. Nagyon nehezen tudtam végigcsinálni, de sikerült a végére megbirkózni vele. Folytatódott még a Madár Móka kihívás, a Tél színei és a Csajos filmek kihívás is. A Manikűrvadásznak pedig megrendezésre került a 15. fordulója.

Márciusban kezdetét vette egy szuper kihívás, aminek a neve Stíluskihívás volt, amiben különféle stílusú manikűröket készítettünk. Ezenkívül még ebben a hónapban is tartott a Csajos filmek kihívás és persze az 52 hetes kihívás is.

Áprilisban elkezdődött két új kihívás a Tavasz színei és a Nyomdázós kihívás. Ezenkívül volt még húsvét is és születésnapom is volt.


Májusban továbbra is tartott még a Nyomdázós kihívás és a Tavasz színei is. Megrendezésre került a Manikűrvadász 16. fordulója. És megkaptam az első tesztcsomagomat a Born Pretty Store-tól.

A hónap elején még szintén tartott a nyómdázós kihívás, de aztán véget ért. Elkezdődött helyette a nyár beköszöntével a Summer NAC és a Nyár színei kihívás. És újabb tesztcsomagot is kaptam a Born Pretty Store-tól. És a Manikűrvadásznak is újabb fordulója került megrendezésre, ezúttal már a 17.

Továbbra is tartott még a Nyári kihívás és a Nyár színei kihívás is. A Born Pretty Store -tól pedig egy nagy tesztcsomagot kaptam, mert 5db-os nyomdalemezcsomagot választottam és ezen kívül még egy nagy lemezt is. Úgyhogy ebben a hónapban sok-sok nyomdázott mani volt. És volt Manikűrvadász 18 is.
 

Még mindig tartott augusztusban is a  nyári kihívás, no meg persze az 52 hetes kihívás is. Lezajlott a Manikűrvadász 19. fordulója és újabb tesztcsomag is érkezett.

Ebben a hónapban egy szuper kihívás indult útjára, ami a körömfestési technikákhoz kötődött. Még mindig tartott az 52 hetes kihívás és volt Manikűrvadász 20. is.

Ebben a hónapban nem igazán voltak kihívások, csak a körömfestési technikák kihívása tartott még, ezért sok fejemből kipattant egyszerű nyomdázott manikűr készült. Emellett pedig teszteltem még a Born Pretty Store termékeit is.

November elég szegényes volt manikűrökben. Nagyon sokat készültünk a szalagavatóra és betegeskedtem is eleget ezért nem sok időm volt festegetni. Így csak az 52 hetes kihívásra készítettem a manikűröket és a tesztelnivalókkal készítettem még pár manit. Na meg Manikűrvadász is volt.


December a valóéletben is elég mozgalmas hónap. Kihívások is voltak bőven. Volt Karácsonyi kihívás, amit nagyon imádtam. Ezenkívül újra megrendezésre került a December színei kihívás is. Az 52 hetes kihívás is tartott még, bár már vége van. A Manikűrvadásznak pedig indult most egy Karácsonyi fordulója is. :)



Nektek, hogy telt a 2015-ös év? :)






8 megjegyzés:

  1. Nagyon sokat fejlődtél. Jó volt látni így egyben a manikűröket! Alig várom, hogy lássam az idei alkotásaidat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen Bella! Remelem a jovo evben meg ugyanennyit sikerul fejlodni! :)

      Törlés
  2. Jó volt látni, így összesítve, hogy miket alkottál 'tavaly' :) nagyon ügyes vagy és szurkolok az érettségihez-felvételihez *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orulok, hogy tetszett! :)
      Nagyon szepen koszonom! :)

      Törlés
  3. Nagyon szépeket alkottál ebben az évben Noémi, és a fejlődés is szemmel látható hónapról hónapra! Mindig izgatottan nyitottam meg a bejegyzéseidet! :)
    és drukkolok ehhez az évhez neked! :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen! Orulok, hogy latszik a fejlodes. Nagyon igyekeztem. Es orulok, hogy szereted a bejegyzeseimet! :)
      Koszonom szepen Dori! :)

      Törlés
  4. De szépek! Főleg az év második felében alkotottak tetszenek nagyon stílusban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen! :)
      Igen, en is ugy erzem, hogy amiket az ev masodik feleben keszitettem azok mar sokkal masabbak, mint az eddigiek voltak. :) Nem tudom megfogazni, hogy miben ternek el, de latom a kulonbseget. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena