2015. január 3., szombat

373. bejegyzés: 2014 kedvenc körmei



Gondolkoztam rajta, hogy a saját kedvenc 2014-es manikűrjeimből is hozok egy válogatást. Eddig mindig a ti kedvenceiteket mutattam be, ezért most a szerintem legjobban sikerültekről hoztam egy bejegyzést. :)
Be kell hogy valljam elég nehéz volt a döntés. Nem akartam nagyon sokat kiválogatni, ezért azokat tettem bele, amiket nagyon imádtam akkor és szerettem hordani, de még most is nagyon tetszik.
2014-ben pontosan 236 mani lett közzétéve a blogon ebből 48-at sikerült kiválogatni. Igaz, hogy még ezek sem az igaziak, de talán még több gyakorlással jobb leszek és jobban fognak sikerülni. :)
A montázsokat teljesen összevissza állítottam össze, vannak körmök amelyek még az év elejéről valóak, de azokból igazából nem sok van. Inkább az év végére jöttem már bele.
Na, de nem magyarázok tovább.. Jó nézegetést kívánok! :)
A végén írjátok meg melyik volt a kedvencetek! :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon sokat fejlődtél az egy év alatt! :) Az én kedvenceim a téli témájú manijaid,főleg az Olaf-os,de azt már mondtam. :D Ezen kívül még nagyon tetszik a csillámos-kék francia manikűröd és a bordó mani, vagyis az, amikor a gyűrűsujjad tele van pakolva ezüst színű díszítőkövekkel. :) Sok sikert és manikűrt 2015-ben is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom! Szerintem is sikerult egy kicsit fejlodnom. :)
      Oh, azokat en is imadtaaaam. :3
      Koszonom! Es remelm, hogy ennel csak jobb lesz az ez evi termes. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena