2015. július 20., hétfő

511. bejegyzés: 2 years!


Július 15-én a blog betöltötte a második életévét. 
2 év nagyon hosszú idő, mégis olyan gyorsan eltelt. Még emlékszem a régi kis szerencsétlenségeimre, amivel a blogot kezdtem és mai napig nem értem, hogy valaki miért nem olvasott be nekem, hogy húzzak el innen a francba, mert ez a blogolás nem nekem való dolog.. Nos, hát így utólag köszönöm, hogy nem küldtetek el, mert itt maradtam és most már talán egy kicsit blogolásra alkalmas embernek tartom magamat. :D

Amikor 2015 beindult, próbáltam sokkal igényesebben vezetni a blogot és sokkal igényesebb körmöket festeni. Úgy érzem, hogy ebben az évben végre megérettem erre a feladatra. Szerintem rengeteget fejlődtem a blog indulása óta, hiszen senki nem a legtetejéről indul. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem nektek köszönhetően. Ez nem azt jelenti, hogy már nincs hová fejlődni, mert mindig van hova. A legprofibbak is fejlődnek egyre tovább és tovább és én még a profik közé sem tartozom, fényévekre állok még ettől a poszttól. De, amit szerettem volna elérni azt elértem. 

Amikor indítottam a blogot csak úgy magamnak írogattam. Sokan nem tudjátok (honnan is tudnátok, hiszen soha nem írtam róla), de ez a blog csak úgy unalomból született és először idézetek jelentek meg rajta, mert volt egy idézetes Facebook oldalam, ami akkoriban nagyon menőnek számított a gyerekeknél. Rengeteg lájkja is volt, több mint 40E azt hiszem. Egy 15 éves kislány, aki nem tudott egy esős délután mit kezdeni magával... És akkoriban sokat olvastam a Lakkfan blogot, ami már sajnos nem létezik, mert az író megszüntette. Nos, nekem ő volt az inspirációm meg az interneten látott Manikűrvadász és 31 napos körömkihívás, amihez én is csatlakozni akartam. Így, megszületett a noinails blog. Amiről a környezetemben még mindig nem sokan tudnak. Instagramon sincsen kint a bio-ban és nem is szeretném kitenni. Valamiért tartok a környezetemben lévő társadalomtól és a véleményüktől. Nem tudom, fura vagyok. 

Már a blog előtt is imádtam lakkozni és sokan dicsérték is a munkáimat. Így utólag visszanézve nem értem miért, hát tiszta béna voltam.. Aztán 2 évnyi gyakorlásnak és rendszeres festésnek köszönhetően fejlődött a türelmem is. Régen kb. fél órát is alig voltam képes eltölteni egy manikűrrel, csak simán összecsaptam és kész, aztán mentem a telefonommal (akkoriban 2 megapixeles kamerájú volt nekem) és fotóztam, aztán feltöltöttem a blogra. Nos, ennek köszönhetően teljesen életlen képeim voltak, de 2014 júniusban kaptam egy fényképezőgépet. Azóta éles képeket tudok nektek készíteni és ennek nagyon örülök, mert ezzel is igényesebb tartalommal tudok nektek szolgálni. 

És akkor következzék a köszönetnyilvánítás! 
Köszönöm annak az 52 rendszeres olvasómnak, akik minden nap nyomon követik a nyomi kis írásaimat és munkáimat. És köszönöm azoknak is, akik ugyan nem rendszeres olvasók, de sokszor ellátogatnak a blogra és néhány megjegyzést is hátrahagynak számomra. Apropó, megjegyzésekből 2717 gyűlt össze ezalatt a röpke két év alatt. Ennek pont a fele érkezett tőletek, mert természetesen minden egyes hozzászólásra válaszolok és nagyon örülök nekik. Az összes oldalmegjelenítések száma pedig 42662 éppen, pontosan. 

Tudom, hogy a blogszüliket általában nyereményjátékkal szokták társítani. Nos, azt hiszem nálam is ideje lenne már egynek. Lesz is a közeljövőben és amint tudok rá elegendő időt fordítani meg is rendezem. :)

14 megjegyzés:

  1. Boldog Blogszülinapot és még nagyon sokat kívánok!! Csak így tovább!! :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog születésnapot a blognak :D és sok sikert, ne hagyd abba soha,mert az egyik kedvenc blogom lett :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom! :)
      O, nagyon szepen koszonom! Nem szeretnem abba hagyni! Nagyon orulok, hogy szereted a blogom! :)))))

      Törlés
  3. Én örülök, hogy nem adtad fel, mert az egyik kedvenc magyar manikűrös lányom vagy! :) Örülök, hogy a Manikűrvadász is inspirált, mindig elérzékenyülök, ha hasonlót olvasók. Szóval köszönöm! ♥ Csak így tovább a jövőben is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szerettem volna feladni, csak igy utolag nezve hihetetlenul bena voltam es nem ertem hogy, hogy lathattam ezt regen jonak. :D Igen legfokeppen azt inspiralt, ugyhogy koszonom neked Bella, hogy kitalaltad! :)))
      Koszonon szepen! Remenykedem, hogy ennel mar csak jobb leszek. :)))))

      Törlés
  4. Sok boldog blogszülinapot!! Szerintem is nagyon szép manikűröket készítesz, én instán figyeltem fel Rád, és valamiért összefüggésbe került a két profil.. Illetve, hogy ott Te követtél be, utána pedig én. (-:
    Igen..... Valamiért a környezetemben hmmm... szégyellem, vagy nem is tudok erre megfelelő szót. Szóval, nem vagy egyedül, talán attól tartok megszólnának, hogy miért fodítok erre, a körmökre ennyi energiát, pénzt..... És ezért nem hallgattam a páromra, hogy hirdessem a blogot a facebookon....... Úgyhogy marad hobbi. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom! :)
      Igen nekem instan tuntel fel aztan pedig itt. :)
      Igen, tenyleg nincs erre megfelelo szo. A mai vilagban a tarsadalom mar mindent megszol. En pedig ide menekulok ezelol a csunya tarsadalom elol. :)
      En sem hallgatok a csaladomra ezugyben, talan ez az oka annak is, hogy kevesbe ismert a blogom, de nekem epp eleg, akik itt vannak nekem! :)

      Törlés
  5. Boldog blogszülinapot. :)
    Én az Instagramon keresztül jutottam el hozzád, a blogodhoz, így eléggé friss olvasónak számítok, viszont rendszeresen kommentelek. :) Nagyon szépek a manikűrjeid. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen! Nagyon orulok neki, hogy olvasol es meg kommentelsz is! Boldogga tesz! :)
      Koszonom szepen! :)

      Törlés
  6. Gratulálok, igazán sok ideje megvan a kis blogod :) én nagyon szeretem nézegetni, olyan inspiráló, szép színesek a manik! A korai bejegyzéseket még nem néztem vissza, de biztos vagyok hogy amiatt sem kell szégyenkezned! Még sok-sok boldog blogolással teli évet kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen! :)
      Nagyon orulok, hogy szereted, igy van ertelme miert irni, ha mar egy paran szeretik. :)
      Hat azert azok a regi bejegyzesek eleg szornyuek, de soha nem torolnem ki oket. Szep emlekek es mindig latnom kell, hogy honnan indultam. Sok bloggernek nezegetem amugy vissza a nagyon regi bejegyzeseit. :D
      Koszonom! :)))

      Törlés
  7. Boldog blogszülinapot kívánok!
    Sokban hasonlítunk, én sem reklámozom a blogom, konkrétan senki nem tudja , hogy van :D még facebook profilja sincs.
    Amúgy tényleg érdemes visszanézni a régi bejegyzéseket, és mai szemmel látni azt, hogy mi volt az, ami nem volt jó, és hogy mivel vagyunk jobbak a régi énünknél :)
    Egyébként még megjegyzem, hogy nagyon szépek a körmeid, jól megnövesztetted, erősnek és egészségesnek tűnnek :) A szabadkezes alkotásid pedig fantasztikusak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom szepen! :)
      Hat igen. Az enyemnek van, de semmi ertelme. Csak ugy letrehoztam.
      Koszonom szepen, de amugy epp a napokban tort le, ugyhogy a novesztes oda. :( Koszonom! :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena