Ma újra egy várva várt manikűrvadász következik. Ezt a fordulót Niki bonyolította le és Szilvit sorsolta ki páromnak. Ennek nagyon örültem, mert imádom a blogját és a munkáit, aztán nagyon megijedtem, hogy mit is kezdjek, mert rengeteg manikűr van a blogon és mind nagyon szuper.
Nos, az elejétől a végéig megnéztem mindent szépen sorban, és amit úgy gondoltam, hogy szeretnék elkészíteni azt lementettem. Végül egy olyan manit választottam, ami már akkor is nagyon tetszett, amikor először megláttam. Amúgy is imádom a rózsás, vintage stílusú manikat. Már készítettem ilyet egy raklappal.
Aztán, amikor nekivágtam egyáltalán nem az sült ki belőle, amit terveztem. Majdnem ugyanúgy szerettem volna, mint az övé. Alapnak egy Born Pretty Store-tól rendelt fekete homoklakkot használtam. Úgy akartam elkészíteni, hogy én is ilyesmi csipkét festek, de a kisujjamra és a hüvelykujjamra is. Nyomdázni szerettem volna, aztán a végére az egész körmömre csipkét nyomdáztam. Maradt még két körmöm és úgy gondoltam, hogy ebben a formában festem meg, mert akkor nagyon hosszúak voltak a körmeim és nagyon szeretem ezt a megoldást. Rossz döntés volt, mert végül nem tetszett így, de ez már így maradt. Eredetileg rózsaszín rózsákat szerettem volna, de valahogy nem illett a képbe szerintem.
Az eredeti alkotás:
És az enyém:
Szépséges :)
VálaszTörlésKoszonom! :)
TörlésDe jó ez a sok minta együtt!
VálaszTörlésxoxo
Nóri
Koszonom! :)
TörlésNagyon tetszik, imádom a mintahalmozást és a feketét ezekkel a színekkel, nagyon jó lett én is büszkén viselném :)
VálaszTörlésNagyon orulok, hogy tetszik! En nem hordtam sokaig. Este festettem es reggel mar le is szedtem. :)
TörlésHúha, nagyon sokat dolgoztál vele! Szerintem szép, kimunkált manikűr lett. :))
VálaszTörlésAnnyira nem is sokat. Koszonom szepen! :)
TörlésNagyon szép lett végül, szerintem ne bánd, hogy így sikerült! (-:
VálaszTörlésOrulok, hogy tetszik neked! :)
TörlésNagyon szép munka, sokat dolgozhattál vele! :)
VálaszTörlésKoszonom szepen! Annyira nem sokat, nem volt olyan nehez! :)
TörlésMindkettő csodálatos! :)
VálaszTörlésKoszi! :)
TörlésNagyon egyedi megoldás, szuper lett!
VálaszTörlésKoszonom szepen! :)
TörlésNem mindennapi! :-). Nekem még mindig nem sikerült ilyen szép rózsákat festenem.. :-\
VálaszTörlésAmugy nekem is ez az elso ilyen rozsam. Eddig mindig azt a kutyulos technikat valasztottam, de most csak fogtam az ecsetet es festettem ide-oda, ahova jonak lattam es igy sult ki ez a rozsa. :)
TörlésEz nagyon szupi lett! *-* (a videóidért meg tudod,hogy oda vagyok :*) Szépséges mani lett.
VálaszTörlésKoszonom szepen! :)
TörlésEnnek nagyon orulok! :3
Hű! A nyomdás minta valami mesésen szép! :)
VálaszTörlésKoszonom! :)
Törlésnem semmi manikűrt készítettél, szép lett! :)
VálaszTörlésKoszonom szepen! :)
Törlés