A nyár színei kihívás utolsó színe az akvamarin.
Ez egy gyönyörű árnyalata a kéknek, amit imádok. Nem tudtam, hogy melyik lakkomat használjam, de kettőt egybevontam és talán a kihívásban először most sikerült eltalálnom a színt, legalábbis a nyitóképen úgy tűnik sikerült. :D
Egy nagyon egyszerű manit készítettem az alkalomra, utoljára a hosszú körmeimen, mert sajnos muszáj voltam lereszelni, mert letört. :( Mindig csak nyáron élvezhetem ezt a hosszúságot, mert csak ilyenkor képes megnőni ilyenre, július tájékán. Aztán ezután csutkakörmökkel kell élnem az év hátralévő részén.
A manikűrben saran wrap technikát alkalmaztam, amit mai napig imádok és félholdat is festettem, amit szintén nagyon szeretek, bár ritkán alkalmazom. A Born Pretty Store-tól rendeltem 3D-s masnikat. Ezt a kis köveset, amiben 5 darab van és egy másikat, amiben 10. Ez a kis köves nagyon jó. Kíváncsi voltam milyen lehet és ki szerettem volna próbálni. Meg van hajlítva, így tökéletesen ráilleszkedik a köröm felületére. Én egy csomó fedőlakkal ragasztottam oda és kibírt egy egész strandolós napot a körmömön! És nem is az a nagy dísz, szóval kimondhatom, hogy nagyon megszerettem. A másikat, amit rendeltem szerintem nem fogom körmön alkalmazni, mert azok pedig hatalmasak és szerintem nem illenek körömre. Inkább majd más feladatot találok nekik azt hiszem. :)
Meseszép manikűr lett. Tényleg nagyon eltaláltad a színt *-*
VálaszTörlésKoszonom szepen! Imadom ezt a szint! :)
TörlésNekem is nagyon tetszik! A szín is nagyon ott van, és a masni is jól néz ki. (-:
VálaszTörlésNagyon orulok, hogy tetszik! :)
TörlésMeseszép szín, imádom ezt a manikűrt tőled!! *-*
VálaszTörlésNagyon orulok, hogy tetszik Judy! :)
TörlésNagyon szép lett, tetszik a félhold benne. :)
VálaszTörlésKoszonom! Orulok, hogy tetszik! :)
TörlésÉn ebbe a manikűrbe szerelmes vagyok *.* Annyira szép a szín, olyan jól kivitelezett a technika és a díszítés is, minden elismerésem! :)
VálaszTörlésAnnyira orulok, hogy tetszik! Koszonom szepen! :)
TörlésNagyon csini! :) jól sikerült a videó is, gratu! :)
VálaszTörlésKoszonom szepen! :)
Törlés